Tévéből tanulta a kábítószer termesztést (videó, fotók)

2014. 07. 27., v - 09:04
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával gyanúsítanak a nagykanizsai rendőrök egy zalakarosi férfit.

A zalai nyomozók 2014. július 23-án a késő esti órákban Zalakaroson tartottak házkutatást egy helybeli férfi otthonában. A gyanú szerint a 69 éves férfi a garázsában közel kétszáz tő cannabis növényt termesztett. A rendőrök a kifejlett növényeket, palántákat, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket lefoglalták.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. Kihallgatásán azt mondta, hogy kora tavasszal vásárolt pár ezer forintért 5 magot egy „lomizással” foglalkozó embertől. A magokat elültette, majd gondozta a tévében nézett műsorok alapján. Elmondása szerint gerincproblémái kezelésére szerette volna kipróbálni a növényt, mert úgy hallotta, hogy fájdalomcsillapító és nyugtató hatása van.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Gyula ellen.

 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.