Szüleit bántalmazta
A Pest megyei nyomozók őrizetbe vették a 32 éves ócsai férfit.
Testi sértés bűntett és testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya P. Zoltán 32 éves ócsai lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. november 2-én – előzetes szóváltást követően - tettleg bántalmazta édesapját és édesanyját.
A 32 éves gyanúsított először veszekedni kezdett szüleivel, azonban a vita tettlegességig fajult. A férfi először édesapját ütötte meg - többször - ököllel. Édesanyja a sértett védelmére kelt, de fia ekkor őt is ütni kezdte, majd többször belerúgott az asszonyba.
A sértettek a bántalmazás következtében megsérültek. Az asszonyt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A nő az orvos elsődleges véleménye szerint a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett.
P. Zoltánt a nyomozók ócsai otthonában elfogták, majd előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozóhatóság kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.