Szóváltásból csoportos verekedés

2016. 09. 16., p - 06:52
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök fél órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat.

A Győri Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 22 éves és egy 19 éves helyi, valamint egy 28 éves mezőcsáti és egy 41 éves szárföldi lakos ellen.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2016. szeptember 14-én a késő esti órákban arról, hogy két társaság között dulakodás alakult ki egy győri vendéglátóhelyen. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy három fős asztaltársasághoz odalépett a két helyi és a szárföldi férfi és szóváltás alakult ki közöttük. Az asztalnál ülő mezőcsáti lakos bántalmazta a provokáló társaság tagjait és verekedés alakult ki közöttük. A dulakodás közben megrongálták a söröző berendezési tárgyait és több üveget is összetörtek.

A rendőrök megérkezése előtt a garázdák elmenekültek, azonban a nyomozók fél órán belül elfogták győri gyanúsítottakat és szárföldi társukat. A tettlegességet kezdő 28 éves férfi végül önként bement a rendőrkapitányságra, ahol mind a négyüket gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.