Szerelemféltésből késelt Szegeden

2015. 10. 24., szo - 08:54
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt javasol vádemelést a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint P. Sándor 2015. március 1-jén 18 óra 50 perc körüli időben Szegeden, a Makkosházi körúton lévő gyorsétterem melletti füves területen előzetes szóváltást követően, szerelemféltésből többször megszúrt egy 33 éves sándorfalvi lakost. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A megtámadott férfi segítségére siető 24 éves kiskunfélegyházi lakos a dulakodás közben a földre került. Őt a gyanúsított szívtájékon próbálta szúrni, miközben azt kiabálta, hogy megöli a sértetteket. P. Sándor azért nem tudta megszúrni a földön fekvő embert, mert a másik sértett ellökte a kést tartó kezét. A 24 éves gyanúsított ezután elmenekült a helyszínről. P. Sándor 2015. március 2-án feladta magát a rendőrségen, miután értesült arról, hogy a nyomozók országszerte keresik.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen folytatott nyomozást a rendőrség befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Csongrád Megyei Főügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.