Szeméremsértés miatt kell felelnie

2016. 09. 16., p - 08:34
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki a nyílt utcán mutogatta magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitánysága szeméremsértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Sándor 56 éves budapesti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. szeptember 15-én 10 óra 45 perc körül a Budapest XII., Krisztina körúton a járdán állt és az úttest felé fordulva mutogatta magát.

Egy járókelő felszólította a férfit, hogy hagyja abba, de a férfi nem reagált. Az állampolgár a Budapest II., Fény utcán két járőrnek elmondta mit látott, ezután velük együtt visszament a helyszínre, ahol a férfi - ekkor már felöltözve - egy padon ült.

A II. kerületi rendőrök a férfit igazoltatták, majd előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene őrizetbe vétele mellett folyik az eljárás, egyben előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.