Súlyosan bántalmazta rokonát

2015. 10. 09., p - 07:48
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást indított súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Tibor 41 éves kecskeméti lakos ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. október 6-án 3 óra 50 perckor kecskeméti otthonában összeveszett a nála vendégségben tartózkodó rokonával, majd egy gázpalackra szerelhető nyomáscsökkentővel bántalmazta a 43 éves sértettet. A férfi az elsődleges orvosi szakvélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

 

A rendőrök néhány órával később elfogták és előállították a kapitányságra a feltételezett elkövetőt, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók őrizetbe vették R. Tibort és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2015. október 8-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.