Súlyos testi sértés a koppányszántói bálon

2016. 07. 18., h - 08:45
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többekben is megbotránkozást keltett a 27 éves férfi viselkedése.

A Tamási Rendőrkapitányság eljárást indított garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy mezőszilasi lakos ellen.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. július 17-én éjszaka a koppányszántói bálon több alkalommal is megütött egy törökkoppányi és egy nagykónyi férfit. Az eset következtében mindketten megsérültek. 

A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai a 27 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az ügyben a további eljárást –a férfi szabadlábon hagyása mellett- a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

„Öt állati szabadság”

Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.