Sógornőjével erőszakoskodott a barcsi férfi

2014. 08. 05., k - 15:38
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban fejezte be a napokban a nyomozást a Siklósi Rendőrkapitányság azzal a barcsi illetékességű férfival szemben, aki a vele egy háztartásban élő sógornőjét alvás közben szexuálisan zaklatta.

A rendőrségre 2014. július 26-án egy 33 éves barcsi nő tett bejelentést, aki elmondta, hogy hajnalban arra ébredt, hogy sógora akarata ellenére fogdossa. A 40 éves férfi a nyomozás során beismerte tettét, melyre azt a magyarázatot adta, hogy csak cigarettáért ment a sógornője szobájába, de amikor a hiányos ruházatban alvó nőt meglátta, nem tudott ellenállni vágyainak. Amikor a sértett kiabálni kezdett, megijedt és azonnal bocsánatot kért, majd a házból távozott.

 

A rendőrség a gyanúsított ellen szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Siklósi Járási Ügyészségnek megküldte. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.