Segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - Frissítve

2014. 08. 27., sze - 15:19
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki 2014. augusztus 17-én balesetet okozott a Margit körúton, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Cs. István 31 éves monori lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. augusztus 17-én 17 óra 25 perc körüli időben személygépkocsival közlekedett Budapesten, a Margit körúton, amikor a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére behajtott a Kisrókus utcai kereszteződésbe, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset után a férfi kiszállt a járművéből, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A balesetben érintett másik gépkocsi vezetője súlyos sérülést szenvedett.

 

A BRFK Közlekedés-baleseti Osztályának munkatársai beazonosították a balesetet okozó gépjármű vezetőjének személyazonosságát, majd elrendelték a körözését. A gyanúsítottat 2014. augusztus 23-án 11 óra 40 perc körüli időben egy Budapest XXII. kerületi lakásban fogták el.

 

Az ügyben segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a BRFK Közlekedés-baleseti Osztálya Cs. István ellen.

Az illetékes bíróság 2014. augusztus 26-án elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.