Saválló tartályokat loptak

2015. 01. 26., h - 11:00
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászladányi rendőrök a helyszínen fogták el azt a három helyi férfit, akik egy raktárépületből saválló tartályokat kívántak ellopni. Az egyik férfi testvére adatait adta meg és a testvére nevét írta alá az ügyben készített rendőrségi iratokra.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást három jászladányi férfi ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Ádám, R. István és J. László 2015. január 19. és 2015. január 24. közötti időben Jászladányon az egyik raktárépület ajtaját kiszakították és onnan nagyméretű saválló tartályokat tulajdonítottak el. A helyi járőrök 2015. január 24-én 19 óra 15 perckor tetten érték és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat. Az egyenruhások lefoglalták a szállításra összekészített tartályokat. A rendőrök előállították a Jászladányi Rendőrőrsre a 19 éves, a 43 éves és a 44 éves férfit, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók B. Ádámot és J. Lászlót őrizetbe vették.

A rendőri intézkedéskor J. László a testvére személyes adatait adta meg és az elkészített iratokra a testvére nevét írta alá, ezért ellene közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.