Rosszul lett a két kiskorú

2014. 08. 06., sze - 08:55
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árusított fiataloknak egy 42 éves tiszadobi asszony és 24 éves fia.

A Tiszavasvári Rendőrkapitányságon 2014. augusztus 2-án egy férfi tett bejelentést, hogy két kiskorú neveltje ismeretlen eredetű növényi származékot szívott el, amitől rosszul lettek és kórházba kerültek. A rendőrök a bejelentést követően megkezdték az adatgyűjtést. Már a nyomozás elején a rendőrség látókörébe került B. Józsefné 42 éves és B. József 24 éves tiszadobi lakosok. A nyomozás adatai szerint anya és fia hónapok óta árusított helyi fiataloknak új pszichoaktív anyagot. A rendőrség B. Józsefnét és B. Józsefet 2014. augusztus 3-án elfogta és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta. A rendőrök az asszony ruházatának átvizsgálásakor 5,5 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak. Az ügyben a rendőrség több fiatalt is kihallgatott, akik elmondásuk alapján rendszeresen vásároltak a gyanúsítottaktól „herbál” nevezetű anyagot. A rendőrök a 42 éves nőt és a 24 éves férfit bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.