Rossz vége lett az alkalmi kapcsolatnak

2013. 10. 19., szo - 08:15
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

U. János három napon át tartotta fogva a nőt, akit a rendőrök szabadítottak ki.

Késsel a kezében fogadta a rendőröket U. János, aki 2013. október 15-én vendégül látta hölgy ismerősét és azóta fogva tartotta. Az egyenruhásokat az asszony édesanyja értesítette és kérte a segítségüket. A rendőrök néhány óra leforgása alatt kiderítették, hol lehet a pár. A járőrök kopogására a nő nyitott ajtót, aki először nem mert kilépni a lakásból, hiába látta maga előtt a biztonságot jelentő rendőröket. Akkor szaladt ki a férfi otthonából, mikor az egyenruhások kartávolságra voltak tőle. A járőrök maguk mögé tessékelték az asszonyt. Bementek a lakásba, ahol megtalálták U. Jánost. A gyanúsított kezében egy kés volt, melyet a járőrök felszólítására eldobott. Az 51 éves komáromi férfit a rendőrök elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra. Gyanusítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Ellene – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett, továbbá súlyos testi sértés bűntette kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.