Rendőrkézen a szökött fogvatartott- videóval

2016. 06. 24., p - 18:54
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy mátészalkai lakóház padlásán fogták el.

Büntetés- végrehajtási intézetből tárgyalásra állították elő a Mátészalkai Járásbíróságra J. Attila 27 éves fogvatartottat 2016. június 23-án. A bíróság épületében a férfi kivonta magát a kísérését végző őrök őrizete alól, megszökött és ismeretlen helyre távozott. A bejelentés után a Mátészalkai Rendőrkapitányság fogolyszökés elkövetése miatt elrendelte a férfi körözését és megkezdték a felkutatását. A rendőrök a szökött férfit 2016. június 24-én 14 óra 30 perckor mátészalkai rokonai házának padlásán fogták el. J. Attilát a vele szemben fogolyszökés elkövetése miatt indított büntetőeljárásban a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, majd büntetés- végrehajtási intézetbe vitték.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.