Rendőrkézen a belvárosi kifosztók

2016. 07. 12., k - 08:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A hétvégén két belvárosi kerületben is történtek kifosztások, a rendőrök mindkét esetben perceken belül elfogták a gyanúsítottakat.

A Budapesti Rendőr-főkapitánysága VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat egy 29 éves és egy 52 éves román állampolgárral, valamint az V. kerületi Rendőrkapitányság Cs. László 37 éves kisvárdai lakossal szemben kifosztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A román férfiak 2016. július 10-én 2 óra 50 perc körül a Budapest VI., Zichy Jenő utcában odamentek a földön ülő, öntudatlan sértetthez és csuklójáról levették mágneses karkötőjét, amely egy közeli szórakozóhely értékmegőrzőjét nyitotta. A terézvárosi rendőrök a térfigyelő kamerák segítségével észrevették a bűncselekmény elkövetését és a két férfit a helyszín közelében perceken belül elfogták. Egyikük zsebében megtalálták a karkötőt, a közeli szórakozóhelyen pedig a megőrzőben tárolt hátizsák is sértetlenül meglett.

A rendőrség előterjesztést tett a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Cs. László félórával később, 3 óra 30 perc körül a Budapest V., Szent István körúton lépett oda egy lépcsőn ülő, alvó amerikai nőhöz. A sértett lábánál lévő táskájából kivette a pénztárcáját személyes okmányaival, bankkártyájával és több százezer forintnyi valutájával együtt. Egy közeli szórakozóhely biztonsági személyzete észrevette ezt és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a férfit.

Az V. kerületi rendőrök kezdeményezik a férfi bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.