Reklámszatyorba rakta a kiskutyákat

2014. 08. 21., cs - 13:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítási javaslattal él a rendőrség az ellen a dunavecsei nő ellen, aki szatyorba rakott nyolc kiskutyát, amik elpusztultak.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály, Vizsgálati Alosztálya folytatott nyomozást állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. K. 23 éves dunavecsei lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. augusztus 14-én vagy 15-én a családi házuk teraszán levő nyolc darab egy hetes kutyakölyköt összeszedte és azokat egy reklámszatyorba helyezte.

A szatyor fülét összekötötte, majd azt a sportpálya bejáratának közelébe letette úgy, hogy azon a csomót, amit korábban rákötött nem bontotta ki, majd onnan távozott. A kutyakölyköket 2014. augusztus 15-én találták meg, de a kutyusok már rövid időn belül elpusztultak.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben a nyomozást 2014. augusztus 21-én befejezte, az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek küldik meg.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.