Rejtegette gyermekét a csalás miatt körözött férfi

2014. 05. 09., p - 12:18
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országszerte károsított meg cégeket valótlan tartalmú szerződésekkel az a férfi, akit Békés megyei rendőrök fogtak el Budapesten. Vele volt kisfia is, akit évekig rejtegetett a gyermek édesanyja elől.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya 42 rendbeli csalás bűntett és 42 rendbeli magánokirat-hamisítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött egy 45 éves férfit. A budapesti lakóhellyel rendelkező, de Győr-Moson-Sopron megyei illetőségű H. Ottó a nyomozás eddigi adatai szerint oktatási intézmények képviselőjének adta ki magát. Az ország több megyéjében és a fővárosban cégeket keresett fel és olyan valótlan tartalmú támogatási szerződéseket kötött velük, melyek alapján az intézmények fejlesztésére a jelenlegi információk alapján összesen közel 75 millió forintot vett át. Sem lehetősége, sem szándéka nem volt ezt az összeget az iskoláknak átadni, a pénzt saját céljaira fordította. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi, valamint Felderítő Osztályainak nyomozói, illetve a rendőr-főkapitányság „Körös” Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei H. Ottót 2014. május 8-án budapesti lakásában elfogták. Vele volt 11 éves gyermeke is, akit a Soproni Rendőrkapitányság körözött. A férfi ellen ugyanez a rendőrkapitányság kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot. A rendőrség munkatársai a gyermeket biztonságba helyezték, átadták édesanyjának. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya H. Ottót őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.