Rajtaütések Debrecenben – videóval

2016. 07. 01., p - 12:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint megzsarolták egy debreceni közintézmény vezetőjét és két helyettesét.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. május 5-én 20 óra 25 perc körül egy debreceni társasház bejárata előtt egy ismeretlen férfi falhoz nyomott egy nőt, akit azzal fenyegetett meg, hogy fizessen számára 16 millió forintot, mert ha nem akkor megöli. A nőt, aki egy közintézmény igazgató-helyettese, másnap a munkahelyén, telefonon hívta fel – a hang alapján – egy másik férfi és ismét pénzt követelt, majd életveszélyesen megfenyegette a sértett családját.

Ezt követően pár nap múlva az elkövető telefonon és levélben többször felvette a kapcsolatot a közintézmény igazgatójával és két helyettesével is, mert tudomására jutott, hogy korábbi fenyegetései miatt feljelentést tettek ellene, ezért újra megfenyegette őket és már 50 millió forintot követelt.

A Bűnügyi Osztály munkatársai az ügyben széleskörű adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály egyenruhásai a nyomozókkal közösen összehangolt akció során 2016. június 29-én Debrecenben és Pallagon elfogták a 39 éves R. Jánost és a 42 éves B. Lászlót.

A rendőrök B. László személygépkocsijának csomagtartójában találtak egy – engedéllyel tartott – Remington típusú vadászpuskát és több száz, különböző kaliberű éles lőszert is, továbbá a férfinél tartott házkutatás során találtak még két lőfegyvert. A rendőrök a lőfegyvereket és lőszereket további intézkedés céljából bevitték a Debreceni Rendőrkapitányságra. A rendőrség kezdeményezi a gyanúsított három lőfegyverének és fegyvertartási engedélyének bevonását.

A nyomozók megállapították, hogy B. László ismerte a sértetteket és ő vette rá társát arra, hogy telefonon fenyegesse meg őket. A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfit zsarolás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett 42 éves férfi előzetes letartóztatást a Debreceni Járásbíróság 2016. július 1-jén elrendelte, míg társa az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Luxusbetörés

A budapesti rendőröknek csupán fél nap kellett, hogy azonosítsák a terézvárosi luxusmárkabolt betörésének feltételezett tetteseit. A két külföldi férfit őrizetbe vették, a több tízmillió forint értékben ellopott táskák, napszemüvegek és övek egy részét lefoglalták a nyomozók.

 

Törököt fogtam, nem ereszt

Az ikertestvérének adta ki magát egy külföldi férfi, de pechjére nemzetközi körözés volt ellene érvényben. A keszthelyi rendőrök gyorsított eljárásban állítják bíróság elé.

 

Költséges nyereményjáték

A csornai rendőrök a Mátrix Projekt keretében vizsgálnak egy internetes csaló által elkövetett bűncselekményt.

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.