Rácsapta a buszvezető kezére az ajtót

2013. 10. 06., v - 12:14
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették és büntetőeljárás indult ellene.

A Miskolci Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, mert 2013. október 5-én a korareggeli órákban a Miskolc, Búza téri buszmegállóba érkező, helyi 1-es jelzésű buszjáratra felszállva K. Zoltán 43 éves budapesti lakos obszcén szavak kíséretében a vezetőfülke ajtajára ráütve a sofőr jobb kezére csapta azt. Az agresszívan fellépő személy cselekményét folytatva az ajtót tovább ütlegelve bántalmazással fenyegette a közlekedési vállalat dolgozóját.

Mivel a busz a megállóból a történtek miatt nem indult tovább, a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító garázda személy, a járműről távozva elmenekült a helyszínről. A sofőr az elkövető nyomába eredve értesítette a rendőröket, akik a támadót néhány megállóval később egy villamosról leszállítatva intézkedés alá vonták és elfogták.

A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésre érdekében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.