Rács mögött a tolvaj

2016. 01. 28., cs - 07:53
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak egyikét előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járásbíróság.

Egy tatabányai parkolóból tulajdonított el egy segédmotor-kerékpárt R. Balázs 16 éves társával 2016. január 21-én. A helyi rendőrök hamar a jármű és a két gyanúsított nyomára akadtak. A járőrök két nappal később vették észre a két fiatalt a városban, akik Tatabánya egyik főútján tolták a lopott robogót, akik amint meglátták a rendőröket, futásnak eredtek. Egyiküket, a fiatalkorú fiút a Tatabányai Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka fogta el, kollégái pedig néhány órával később a másik gyanúsítottat is előállították a rendőrségre.

 

A 16 éves fiú gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy próbakörre vitték a lopott motort, a jármű azonban leállt, ezért tolták gyalogosan. A két gyanúsított ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Egyiküket, a 24 éves R. Balázst a Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, kezdeményezésére pedig a bíróság 2016. január 27-én elrendelte előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.