Pénzt és étkezési utalványt tulajdonítottak el

2016. 01. 29., p - 09:22
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csajozni hívták, nem betörni. Ezzel védekeztek a gyanúsítottak.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kisbéri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya négy férfi ellen, akiket 2016. január 28-án este Mór előtt fogtak el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei. A gyanú szerint a 27 éves kálózi L. Gusztáv, a 30 éves soponyai P. Csaba, a 49 éves cecei R. János, valamint a 32 éves soponyai L. Krisztián tört be aznap egy ászári családi házba és tulajdonított el onnan készpénzt és étkezési utalványt. Gyanúsítotti kihallgatásukon a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését. Négyből hárman ugyanazt állították: három társuk csajozni hívta Győrbe, a találkozó azonban mindössze tíz percig tartott. A négy férfit a Kisbéri Rendőrkapitányság vette őrizetbe és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.