Padlásra rejtették a tableteket Ozorán

2016. 04. 12., k - 08:44
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelési javaslattal zárta a nyomozást.

A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövető 2016. február 10-én 13 óra és 13 óra 45 perc közötti időben az ozorai iskola informatika terméből eltulajdonított két darab tabletet.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket, két fiatalkorú tanulót. Az ozorai és a pincehelyi fiút gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A terheltek szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrök az eltulajdonított táblagépeket egy ozorai elhagyatott ház padlásán megtalálták, majd lefoglalták. A Tamási Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek a napokban átadta. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.