Őrizetben a bántalmazó
A gödöllői rendőrök egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat kapcsolati erőszak bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Andor 30 éves gödöllői lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. november 5-én 21 óra körüli időben egy gödöllői áruház mögötti területen – előzetes szóváltást követően – élettársát a földre lökte, majd a helyszínen talált faággal a bal lábát többször megütette, melynek következtében a nő lába eltört. Ezt követően B. Andor 2015. december 19-én 14 óra körüli időben gödöllői otthonukban egy balta tompa részével egy alkalommal fejbe ütötte a sértettet, aki az ütés következtében – az orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.
A 30 éves férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2015. december 21-én 11 óra körüli időben az élettársát a lábtörése miatt kezelésre vitte egy gödöllői egészségügyi intézménybe, ahol a tolókocsiban ülő nőt rángatni kezdte és vele szemben agresszíven lépett fel. Ekkor a sértett védelmére kelt egy, a társaságukban lévő nő, akit a gyanúsított megfenyegetett, majd egy alkalommal megütött.
A bejelentést követően B. Andort a gödöllői járőrök az egészségügyi intézmény előtt elfogták és előállították. Őt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki valamennyi bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.