Nem engedte ki a lakásból

2015. 06. 15., h - 13:01
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 59 éves dunakeszi férfi csavarhúzóval, valamint egy motoros fűkaszával fenyegette meg a feleségét és nem engedte ki az asszonyt a lakásból.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt O. Bertalan 59 éves dunakeszi lakos ellen.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság épületében 2015. június 14-én 3 óra körüli időben személyesen tett bejelentést egy férfi, mivel édesanyját a férje megfenyegette, valamint elvette a mobiltelefonját és nem engedte ki a dunakeszi lakásukból. A bejelentő nem szeretett volna konfrontálódni a férfival, ezért kimászott a lakás egyik ablakán és bement a rendőrségre segítséget kérni.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai a bejelentővel mentek a helyszínre, ahol többszöri csengetésre megjelent az ajtóban O. Bertalan és a felesége. Az asszony a rendőrök kérésére a kapuhoz ment, azt kinyitotta és megerősítette, hogy a bejelentés igaz. Ez idő alatt az 59 éves férfi az ajtóban maradt, majd amikor a járőrök a sértett engedélyével beléptek az udvarra, akkor a gyanúsított elkezdett kiabálni és támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A járőrök kis idő elteltével a lakás egyik helyiségében elfogták a férfit, akit előállítását követően a Pest megyei rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki, mivel a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a feleségét 2015. június 13-án 22 órát követően egy csavarhúzóval és egy motoros fűkaszával megfenyegette. A gyanúsított hajnalban a lakás ajtaját kulcsra zárta és elvette a nő mobiltelefonját, majd közölte vele, hogy amennyiben értesíti a rendőrséget, akkor a nála lévő csavarhúzóval „nyakon fogja szúrni”.

A nyomozók O. Bertalant őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.