Négy dohányboltot raboltak ki - Videóval

2014. 03. 26., sze - 10:43
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták a nyomozók azt a három férfit, akik egy hónap alatt négy dohányboltot raboltak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya folytat eljárást fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ifj. K. Sándor Lajos 21 éves délegyházi, S. János Dávid 20 éves és id. K. Sándor Lajos 37 éves budapesti lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint S. János Dávid és id. K. Sándor Lajos 2014. február 24-én egy Budapest XXI., Zrínyi utcai, 2014. március 8-án egy Budapest XX. Nagysándor József utcai Nemzeti Dohányboltba bementek, és az ott dolgozó eladót – fegyverrel vagy annak utánzatával - megfenyegették, majd a bevétel átadását követelték. A bűncselekmény elkövetése után elmenekültek a helyszínről.

Ezt követően S. János Dávid ifj. K. Sándor Lajossal ment be 2014. március 22-én egy Budapest IX., Ferenc körúti, majd 2014. március 23-án egy Budapest XXI., Zrínyi úti dohányboltba és itt is fegyverrel vagy annak utánzatával követelték a bevétel átadását. Miután megkapták a készpénzt, mindkét alkalommal gyorskötözővel megkötözték az eladót, majd elmenekültek a helyszínről.

A tanúkihallgatások és az adatgyűjtés eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény elkövetőit és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak segítségével 2014. március 24-én este elfogták őket lakhelyeiken.

A rendőrök megállapították, hogy id. K. Sándor Lajos ellen a Fővárosi Törvényszék és a Ráckevei Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség, a BRFK XV. kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Rablási Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek S. János Dávid és ifj. K. Sándor Lajos előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.