Mozgássérült nőt raboltak ki Zalaegerszegen

2016. 10. 04., k - 09:50
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök fél napon belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 16 éves nagykanizsai, 17 éves zalaegerszegi és 21 éves rezi fiatalokat.

Egy mozgássérült nő 2016. október 2-án 23 órakor jelentette be a rendőrségen, hogy fél órával korábban Zalaegerszegen, a Vizslaparkban lévő kerékpárúton kirabolták.

A rendőrök fél napon belül azonosítottak és elfogtak három fiatalt, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy az elektromos kerekesszékkel közlekedő nőt megtámadták és elvették a táskáját.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során elmondták, hogy a 21 éves férfi feltartóztatta a sértettet, majd a 16 éves és 17 éves kamaszok feldöntötték a járművet a nővel együtt, a táskájával pedig elfutottak. A fiatalok miután a pénzt magukhoz vették, a táskát feldobták egy épület tetejére.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a 16 éves nagykanizsai, a 17 éves zalaegerszegi és 21 éves rezi lakosok ellen – őrizetbe vételük mellett - rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított az ügyben.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.