Motorszámot cserélt

2016. 05. 15., v - 08:48
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Áthegesztett motorszámmal közlekedett a komáromi férfi.

A Komáromi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy helyi lakos ellen. A komáromi járőrök 2016. május 14-én 21 óra 30 perckor a városban ellenőriztek egy személygépkocsit, amit a 31 éves K. Zsolt vezetett. A rendőröknek a jármű átvizsgálásakor feltűnt, hogy az alvázszám és annak környezete frissen fényezett és az sárral szennyezett. Az egyenruhások továbbá megállapították, hogy a motorszám mögötti fémes felületen jól láthatóak voltak a kivágás és hegesztés utólagos nyomai. A fémes részt itt a jármű fényezésétől eltérő színnel festették át.

A rendőrök a férfit előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsított kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!