Miután megölte, egy aknába dobta az állatot
Kötéllel a nyakán, szúrásokkal a testén találták meg a kutyát.
Állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság T. Ferenc ellen. A 23 éves férfit 2013. október 29-én állították elő és hallgatták ki gyanúsítottként a tatabányai rendőrök, miután állampolgárok megtalálták a szerencsétlenül járt állatot. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy az ebet egyik menhely sem fogadta, gondoskodni pedig már nem akart róla, mert agresszív volt az állat. Elaltatni senki sem akarta, mert a kutya egészséges volt. Ezért döntött az elpusztítása mellett. Rex nyakára kötelet tett, mellyel felakasztotta, majd több alkalommal megszúrta. Ezt követően a tetemet egy használaton kívüli csatorna aknába dobta.