Menekülő embercsempész Csongrádban

2016. 02. 19., p - 12:12
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök a Csongrád megyeiekkel közösen fogtak el egy menekülő embercsempészt az M5-ös autópályán. Járművének megállítására több lövést is leadtak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei akartak megállítani egy szerb honosságú Ford Focus típusú személyautót 2016. február 19-én 8 óra 10 perc körüli időben az 55-ös számú főúton, Bács-Kiskun megyében. A jármű vezetője azonban Szeged irányába menekülésbe kezdett.

A Csongrád megyei rendőrök Mórahalomnál kapcsolódtak be az elfogásba. A Bajai úton, Domaszék közelében történt megállítási kísérlet alkalmával a rendőrök - mivel életük, testi épségük veszélyben volt -, több lövést adtak le. Ennek során senki sem sérült meg. Az autó azonban tovább haladt, és Budapest irányába felment az M5-ös autópályára.

A rendőröknek a kisteleki lehajtó közelében sikerült megállítani a járművet. Az autóból 5 marokkói migránst és egy szerb sofőrt állítottak elő, akinél kábítószergyanús anyag volt.

Az elsődleges vizsgálatok szerint a rendőri intézkedés jogszerű volt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tesz hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.