Mellkason szúrta feleségét

2016. 02. 04., cs - 01:25
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a feleségét mellkason szúró férfit.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2016. február 3-án eljárást indított egy szabási lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2016. február 3-án 20 óra 56 perc körüli időben egy házaspár tagjai nézeteltérésbe kerültek egymással. A szóváltást követően O. S. egy 15 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta feleségét, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.

A nagyatádi rendőrök otthonában elfogták a 46 éves helyi lakost, majd előállították a Nagyatádi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.