Luxusautókra szakosodva (videóval, képekkel)

2014. 12. 12., p - 07:46
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Luxusautókra szakosodott, szervezetten működő elkövetői kört számolt fel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. A csalással okozott kár közel fél milliárd forint.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást egy nagyszámú, szervezetten működő elkövetői kör ellen.

 

Több nagy értékű gépkocsi ellopásáról tettek bejelentést 2013. évben különböző rendőri szervekhez. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon 2014. első negyedévében nyomozó csoportot hoztak létre a bűncselekmények felderítése érdekében. A nyomozók az egyes feljelentések között összefüggéseket állapítottak meg, továbbá azt is, hogy a valótlan bejelentések hátterében egy szervezetten működő elkövetői kör dolgozik.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a bűnszövetség tagjai az elmúlt két évben külföldi – nemzetközi gépjárműkölcsönzéssel foglalkozó – gazdasági társaságoktól többségében nagy értékű, prémium kategóriás személygépkocsikat vettek bérbe, azzal a céllal, hogy azokat Magyarországon értékesítsék.

A bűncselekmények elkövetését szervező körök úgynevezett strómanok bevonásával valósították meg a gépjárművek kölcsönzését. Számos esetben - anyagi ellenszolgáltatatás fejében - hajléktalanokat bírtak rá a kölcsönzésre, akiket feladatuk elvégzésének idejére jól szituált turistákká alakítottak át. A strómanoknak külföldön történő fizetésre alkalmas bankkártyákat kellett készíttetniük valamely pénzintézetnél, amelyre a szervezők, illetve közreműködőik a bérlés előtt annyi pénzt helyeztek el, mely a kölcsönzést és járulékos költségeit fedezte. Ezt követően a strómannak nem kellett mást tennie, mint a szerződést aláírni. A gyanúsítottak az autókat Magyarországra hozták, később azt állították, hogy ellopták tőlük, melyekről bejelentéseket tettek különböző rendőri szerveknél. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei nyomozók a minden részletre kiterjedő eljárásban megállapították, hogy a gyanúsítottak a gépjárműveket, azok egyedi azonosító jeleit manipulálva hozták forgalomba az ország területén. A nyomozás eddigi adatai szerint a csalással okozott kár közel fél milliárd forint.

 

A nyomozóhatóság az eset teljes körű felderítése érdekében szorosan együttműködik a külföldi társhatóságokkal, az Ország Rendőr-főkapitánysággal és területi rendőri szerveivel, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon eddig 55 gyanúsítottat hallgattak ki a csaknem 60 darab gépjármű ügylete kapcsán. Az illetékes járásbíróság közülük 12 fővel szemben elrendelte az előzetes letartóztatást, melyek közül 5 jelenleg is érvényben van, 1 fő házi őrizetben, míg két fő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.