Lezárt ügyek: Vihar egy liter bor után

2015. 07. 28., k - 11:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a kazincbarcikai férfival szemben, aki ittasan az utcán inzultálta családtagjait.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 43 éves P. Gyulával szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015. július 10-én 22 óra körüli időben előzetes szóváltást követően az utcán baltával a kezében kergette a fiát, a lányát és annak élettársát. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A családfő gyanúsítotti kihallgatása során a korábban elfogyasztott egy liter bor miatti ittasságával magyarázta tettét.   

A beismerő vallomást tett terhelttel szemben folytatott nyomozást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 2015. július 21-én lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.