Lezárt ügyek: Segített a rendőrségi felhívás

2016. 10. 20., cs - 13:40
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség két férfival szemben, akik egy miskolci lakásból ékszereket és drágaköveket tulajdonítottak el.

A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást L. Tibor 57 és L. Sándor 44 éves helyi lakosokkal szemben. A gyanúsítottak 2016. május 23-án 10 óra 30 perc körül Miskolcon, Bacsinszky András utcában egy házba besurrantak, majd onnan ékszereket és drágaköveket tulajdonítottak el több mint ötszázezer forint értékben.

 

A bűncselekmény elkövetőiről egy biztonsági kamera felvételt készített, amelyek révén a lakossági bejelentések alapján a rendőrök azonosították, majd elfogták a terhelteket.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben indított nyomozást a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.