Lezárt ügyek: „Nem tudod ki volt”

2016. 01. 25., h - 12:21
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök „megfejtették” a múcsonyi közintézmény falára írt üzeneteket, így azonosították, majd elfogták azokat a rongálókat, akik több helyi épület falát is elcsúfították.

Rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse D. R. 18 éves és G. K. 20 éves múcsonyi lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2015. március 27-én 7 óra előtt több múcsonyi közintézmény falát megrongálták. A graffitik közt szerepelt többek között a „nem tudod ki volt” üzenet is. A rendőrség tudta, így az ügyben indított nyomozást a Sajókazai Rendőrőrs a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.