Lezárt ügy: Kórházban fekvő betegektől lopott

2016. 07. 28., cs - 15:02
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 22 éves nővel szemben fejezték be vádemelési javaslattal a nyomozást a debreceni rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást K. Edinával szemben.

Egy debreceni rendelő intézetben a gyanúsított 2016. április 1-jén 9 óra körül beszélgetett egy 62 éves nővel, akinek a figyelmét elterelte és a táskájából ellopott egy mobiltelefont, több ezer forint készpénzt, majd elment. A 22 éves nő aznap délután bement a Bartók Béla úton lévő kórházba is, ahol az egyik kórteremben kifigyelt egy beteget, akitől eltulajdonította a hátitáskáját, a benne lévő laptoppal, amíg a férfi kiment a mosdóba. Ezt követően egy másik kórteremben a sértett szatyrát kiszakította és ellopta belőle a pénztárcáját, majd az egyik nyitva hagyott öltözőből három sértett értéktárgyait is eltulajdonította és bepakolta a hátitáskába. A gyanúsított nem tudott a helyszínről elmenekülni, őt a kórházi dolgozók észrevettek, visszatartották és az esetről bejelentést tettek a rendőrségre. K. Edinát a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2016. március 22-én egy debreceni kórház kórtermében kifosztott egy ott alvó 87 éves beteget, akinek ellopta a mobiltelefonját. Helyszíni kihallgatásán K. Edina beismerte azt is, hogy 2015. szeptember 24-én a Debrecen, Nagyerdei körúton lévő kórházban, egy kórteremben szintén ellopta egy idős alvó beteg mobiltelefonját.

A rendőrség a nővel szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.