Lezárt ügy: kifosztotta az idős asszonyt

2016. 01. 26., k - 10:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen az 51 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint kifosztott egy idős nénit Debrecenben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – fogvatartása mellett – folytatott nyomozást A. Sándor ellen.

A nyomozás adatai szerint 2015. december 1-jén 11 óra 30 perc körüli időben Debrecen, Ibolya utcában egy idős nő lakásának nyitva hagyott ajtaján bement a gyanúsított, aki a szobában tartózkodó néninek azt állította, hogy rosszul érzi magát és vizet szeretne inni. A 75 éves néni adott egy pohár vizet a férfinak, aki beszélgetni kezdett a sértettel, majd a szekrényről hirtelen magához vette a néni mobiltelefonját és annak töltőjét, majd a lakásból elmenekült.

A történteket a sértett elmondta a lányának, aki azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek. A beszerzett információk alapján a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 51 éves A. Sándort, akit 2016. január 8-án 12 óra 40 perckor Debrecen, Péterfia utcában elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a helyi férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. január 11-én elrendelt. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.