Lezárt ügy: hamis volt a vezetői engedély

2015. 01. 30., p - 12:09
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hamis volt a vezetői engedélye annak az 54 éves solti férfinak, akit a Közlekedési Felügyelet munkatársai ellenőriztek a 8-as számú főúton.

A nyomozás során megállapított adatok szerint az 54 éves Sz. I. 2014. november 19-én 10 óra körüli időben egy nyergesvontatóval közlekedett a 8-as számú főút 70-es kilométerszelvényében, amikor a Közlekedési Felügyelet munkatársai megállították. Az ellenőrzés során elkérték vezetői engedélyét is, amit a férfi csak megjegyzések kíséretében adott át. Kiderült, ennek oka az volt, hogy a jogosítványt a sorszáma alapján más személy számára állította ki az arra jogosult hatóság, a nyilvántartások szerint Sz. I. nevére egyáltalán nincs vezetői engedély bejegyezve.

Az ügyben a férfival szemben közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyatott nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek. 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.

 

Csokiért keresték a tojásokat

A bűnmegelőzési szakemberek a Mátrix Projekt keretében ajándékokkal díjazták a helyesen válaszolókat Kaposváron.

 

Alkalom szüli…

Egy szekszárdi rendelőből lopott el egy mobiltelefont és több ezer forintot az az asszony, akit a gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.