Lezárt nyomozás: lakásotthonba tört be

2016. 04. 11., h - 11:49
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy sarkadi fiatalember ellen, aki egy gyermekvédelmi intézményből lopott Magyarbánhegyesen.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy sarkadi fiatalember ellen, aki 2015. október 13-án 20 óra 30 perc és 2015. október 14-én 7 óra 30 perc közötti időben betört egy lakásotthonba Magyarbánhegyesen. Átmászott az épületet körülvevő kerítésen, majd betörte a mosdó ablakát és bemászott az intézmény kamrájába. Ott a hűtőszekrényből élelmiszereket vett ki, majd a többi helyiséget is átkutatta és eltulajdonította egy fiatalkorú fiú kabátját, valamint egy lány mp4 lejátszóját. A nevelői szoba ajtaját is megrongálta, lyukat vágott rajta, de abból a szobából nem lopott el semmit.

A rendőrök azonosították és 2015. október 23-án gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésének idején 17 éves sarkadi fiatalembert, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a kabátot, valamint az mp4 lejátszót azért lopta el, hogy eladja őket és pénzhez jusson. A rendőrök azonban mindkét dolgot lefoglalták tőle és visszaadták a tulajdonosaiknak. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a lopás vétség megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást 2016. április 7-én lezárta és a büntetőeljárás iratait a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal küldte el a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.