Lezárt akta: Megszúrta vendéglátóit

2015. 08. 04., k - 08:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság befejezte az életveszélyt okozó testi sértés és súlyos testi sértés miatt folytatott nyomozást.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2014. december 31-én este V. Pál előzetes szóváltást követően, a sértettek helvéciai otthonában egy 8 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrt egy 52 éves nőt és egy 48 éves férfit. A bántalmazást észlelve a sértettek gyermeke egy nyújtófával megütötte a gyanúsítottat.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az 55 éves helvéciai férfival szemben - őrizetbe vétele mellett - súlyos testi sértés bűntett kísérlet, a 14 éves fiúval szemben - szabadlábon hagyása mellett - súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

 

A rendőrök kezdeményezték az idősebb terhelt előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

 

A nyomozás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján a megszúrt férfi nyolc napon túl gyógyuló, a másik sértett könnyű sérüléseket szenvedett, azonban a súlyosabb eredmény elmaradása egyik esetben sem a feltételezett elkövetőn múlott. Az ügyben a továbbiakban a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a büntetőeljárást. V. Pál gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

 

A nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, a keletkezett iratokat V. Pállal szemben vádemelési javaslattal, a fiatalkorúval szemben megszüntetési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldi meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.