Lezárt akta – egy órán belül elfogták

2015. 08. 12., sze - 16:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jászapáti Rendőrőrs munkatársai egy órán belül elfogták a tettest, az ellopott boronát és vascsövet a sértett részére visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy fiatalkorú jászapáti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 16 éves fiú 2015. július 21-én a délutáni órákban a kerítésen keresztül beugrott egy jászapáti családi ház udvarára és onnan egy boronát és fém csöveket tulajdonított el. A sértett 2015. július 24-én 16 óra 25 perckor észlelte a lopást és akkor értesítette a rendőrséget. A helyi rendőrök a bejelentést követően, a jó hely és személyismeretüknek eredményeképpen a jogsértőt azonosították és egy órán belül Jászapáti egyik utcájában elfogták. A rendőrök a fiút előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerte tettét és elmondta, hogy a vasakat már értékesítette. A rendőrök az ellopott tárgyakat megtalálták, lefoglalták és a sértett részére visszaadták.

A Jászberényi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban lezárta és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal továbbította a Jászberényi Járási Ügyészség részére.

 

              

A képen: Nagy Krisztián rendőr őrmester, járőr (balra), a sértett (középen) és Balajti Miklós rendőr főtörzsőrmester, nyomozó (jobbra) látható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.