Letartóztatták

2016. 07. 22., p - 14:48
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 27 éves férfi pénzt követelt a sértettől.

Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. András 27 éves örkényi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. július 16-án 22 órakor mászott be egy örkényi családi ház kerítésén, majd az ingatlan hálószobájának ablakpárkányáról levette a virágos ládát azzal a céllal, hogy be tudjon mászni a szobába.

A sértett a zajra felébredt és kinyitotta a bejárati ajtót. K. András a nőt ekkor belökdöste a házba, megfenyegette és pénzt követelt tőle. A nő kiabálni kezdett, amitől a férfi megijedt és elfutott a helyszínről.

A dabasi nyomozók a tanúkihallgatás és az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekményt elkövető férfit, akit 2016. július 20-án a reggeli órákban fogtak el. Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2016. július 22-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.



Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.