Laptopot lopott

2016. 10. 21., p - 08:43
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 39 éves férfival szemben, aki egy laptopot vitt el egy helyi üzlet telephelyéről.

A gyanú szerint a feltételezett elkövető 2016. október 18-án valamivel 20 óra után a telephely épületének ablakát befeszítette, majd oda bejutva egy laptopot tulajdonított el.

A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a lopás bűntettének elkövetésével egy 39 éves helybéli férfi gyanúsítható megalapozottan. Őt 2016. október 19-én előállították. A gyanúsított kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A szegedi nyomozók a terheltet őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.