Kutyaszabadság, golfütővel megtorolva

2014. 03. 17., h - 12:56
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázda férfivel szemben intézkedtek a rendőrök Sátoraljaújhelyen.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

 

A nyomozás adatai szerint 2014. március 16-án 9 órakor Sátoraljaújhely, Köztársaság utca egyik közös udvarán egy férfi golfütőjével szétverte szomszédja műanyag postaládáját, majd egy fél téglával is megdobta a 70 éves sértett bejárati ajtaját, ami betört.

 

A kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsító, másokban megbotránkozást és riadalmat keltő B. Gergely 29 éves helyi lakost a rendőr járőrök elfogták, majd a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányságra előállították. A terhelt gyanúsított kihallgatása során elmondta, hogy idős szomszédjára azért orrolt meg, mert az elengedte közös udvaron megkötve tartott kutyáját és a kutya így elszökött.

 

A nyomozást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében, bíróság elé állítási javaslattal tervezi befejezni.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.