Két alkalommal is bombával fenyegetőzött - videóval

2014. 05. 21., sze - 13:34
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vette a Kecskeméti Rendőrkapitányság a bombarobbantásokkal fenyegető kecskeméti nőt.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. május 20-án 22 óra 45 perckor őrizetbe vette M. Beatrix 33 éves kecskeméti lakost.

 

A nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. május 7-én 12 óra 45 perckor a birtokában lévő telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette a rendőrség segélyhívó számára: "Pokolgép fog robbanni a Mercedes gyárban Kecskeméten". A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök, valamint megerősítő rendőri erők átvizsgálták az épületeket. Megállapították, hogy a bejelentés valótlan volt, nem találtak robbanó szerkezetet.

 

Továbbá M. Beatrix megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014. május 20-án 9 óra 8 perckor a 112-es segélyhívó számra ugyanarról a telefonról az alábbi névtelen bejelentést tette: "Bomba van a kecskeméti Mercedes gyárban". A bejelentés alapján a helyszínre vonuló rendőri egységek az épület átvizsgálása során robbanószerkezetet ebben az esetben sem találtak.

 

M. Beatrix gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett. Cselekményét munkahelyi személyes konfliktussal magyarázta.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kezdeményezi a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.