Keresztlányával folytatott viszonyt egy mindszenti férfi

2015. 07. 17., p - 08:49
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi rendőrök hivatalból indítottak büntetőeljárást a 44 éves mindszenti lakos ellen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya hivatalból kezdeményezett büntetőeljárást egy 44 éves mindszenti férfi ellen, miután a nyomozók tudomására jutott, hogy a férfi saját keresztlánya sérelmére követetett el szexuális bűncselekményt.

A megalapozott gyanú szerint R. József 2014 decemberétől kezdődően viszonyt folytatott 13 éves keresztlányával. A gyerekről több súlyosan szeméremsértő fénykép-, és videófelvételt készített, amelyeket az egyik közösségi portálon keresztül másokkal is megosztott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális visszaélés és gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt 2015. július 16-án gyanúsítottként hallgatta ki a 44 éves férfit. R. Józsefet a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.