Kenőpénz, csődbűncselekmény és vesztegetés

2013. 09. 27., p - 14:38
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Fehér galléros” bűnözők kezén kattant a bilincs.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat vesztegetés bűntett és csődbűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Gyula 47 éves nyíregyházi lakos - vállalkozó és két társa ellen.

 

Egy budapesti kft. felszámolási eljárását még 2012 szeptemberében rendelte el a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága. A felszámolási eljárás lefolytatására egy szintén budapesti székhelyű céget jelöltek ki, a cég felszámoló biztosa pedig H. Tünde 43 éves kecskeméti lakos volt.

A kft. folyószámlájára egyik külföldi üzleti partnerétől nagyobb összegű utalás érkezett, melyhez azonban a felszámolás miatt az ügyvezető, B. Ákos 38 éves debreceni lakos már nem fért hozzá. Azért, hogy B. Ákos a pénzösszeghez hozzájuthasson, egy nyíregyházi vállalkozó, Sz. Gyula segítségét kérte. Sz. Gyula felvette a kapcsolatot H. Tündével, majd részére - a felszámoló kecskeméti irodájában - 2013. február 6-án „kenőpénzt” adott át. A pénz ellenében azt kérte, hogy az érkezett összeget téves utalás jogcímen utalják vissza a külföldi cégnek. Két nappal később - megegyezésüknek megfelelően - valóban megtörtént a visszautalás a külföldi üzleti partner részére. A nyomozás adatai alapján a kérdéses összeg a kft. rendes gazdálkodásának körében bevételként érkezett, így a felszámoló jogellenesen utalta vissza az összeget. Ezzel ugyanis a cég vagyonát csökkentette, a cég hitelezőinek kifizetését pedig meghiúsította.

 

A nyomozók 2013. szeptember 25-én összehangolt akció során mindhárom személyt elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A Kecskeméti Járásbíróság 2013. szeptember 27-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.