Kapzsisága lett a veszte

2015. 06. 13., szo - 06:57
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy nő a sértett unokájának adta ki magát, majd pénzt kért tőle.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást fogytat R. Nikoletta 19 éves budapesti lakos ellen csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nő 2015. június 9-én 22 óra körüli időben telefon felhívta a sértettet, és az unokájának adta ki magát. Közölte, hogy pénzre van szüksége, mert tartozását nem tudja kifizetni és a hitelezői életveszélyesen megfenyegették. Az idős hölgy fél óra elteltével több százezer forintot és aranyékszereket adott át az unoka állítólagos barátnőjének.


Ezt követően 2015. június 10-én 7 óra 30 perc körüli időben az álunoka újból felhívta a sértettet és ismételten a tartozására hivatkozva pénzt kért, viszont ekkor már több millió forintra volt szüksége. Az asszony ekkor már a hozzátartozóival is beszélt és megtudta, hogy unokája egész éjszaka otthon volt a szüleivel. Ezután értesítette a rendőrséget. A pénz átadására a sértett a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársaival együtt érkezett, akik a helyszínen elfogták a csalót.


R. Nikolettával szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2015. június 12-én elrendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.