Kábítószerrel kereskedett

2016. 02. 22., h - 07:43
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szigetszentmiklósi rendőrök őrizetbe vették a 41 éves nőt.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a  Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Edina 41 éves szigethalmi lakos ellen.

 

A rendőrségre 2016. február 10-én érkezett állampolgári bejelentés, mely szerint a 41 éves nő otthonában kábítószert tart.

 

A szigetszentmiklósi rendőrök a szükséges nyomozási cselekmények elvégzését követően 2016. február 19-én 16 óra körüli időben jelentek meg a gyanúsított családi házában, ahol  házkutatást tartottak. A nyomozók kábítószergyanús anyagot, valamint több, a kábítószer fogyasztásához és annak terjesztéséhez szükséges eszközt találtak, melyeket lefoglaltak.

 

S. Edinát elfogását követően a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nő elismerte azt, hogy kábítószert fogyasztott, de a megalapozott gyanú szerint a szert nem csupán fogyasztás, hanem értékesítés céljából tartotta a házban. A jelenlegi adatok szerint az elmúlt hónapokban három személynek rendszeresen adott el kábítószert.

 

A nyomozóhatóság kezdeményezte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

Ellene a további eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.