Jelentkezett a rendőrségen a tolvaj

2016. 03. 04., p - 14:45
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Meglátta a fényképét az interneten, majd jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki korábban kerékpárt tulajdonított el Hódmezővásárhelyen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a feltételezett elkövető 2016. február 23-án 17 óra 15 perc és 19 óra 10 perc közötti időben a Hódmezővásárhely, Lánc utcában lévő kozmetikai üzlet előtt korlátnak támasztott, de le nem zárt kerékpárt tulajdonított el.

A bűncselekményről sajtófelhívás jelent meg az interneten, amelyet a helybéli férfi is látott, majd jelentkezett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A kerékpárt a nyomozók lefoglalták. A 46 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.