Instant kávé buktatta le őket - videóval

2016. 06. 22., sze - 08:26
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Amikor a sértett a menekülő tolvajok kezében meglátta a pincéjéből ellopott kávét, hívta a rendőrséget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat N. Lajos 35 éves, valamint V. Rajmund 33 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett miatt.

A két férfi egy Budapest XIII., Teve utcai társasházban egymás után kétszer tört be ugyanabba a tárolóhelyiségbe. Először 2016. június 20-án 14 óra és 17 óra 50 perc között loptak el onnan borotvákat, tusfürdőket, tisztálkodási és tisztítószereket, valamint egy táskát. Másnap délelőtt visszamentek. A sértett, aki egy szolgálaton kívüli rendőr, 10 óra 30 perc körül lement a pincébe, ahol észrevette a két férfit. Az egyik, kijárat felé menekülő férfi kezében meglátta azt a három csomag instant kávét, amit előző nap ő rakott be a tárolójába. Ez keltett benne gyanút, ezért eredt az elkövetők után és futás közben értesítette a rendőrséget.

Az angyalföldi járőrök perceken belül elfogták őket a Budapest XIII., Váci úton, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.