Idős nőket rabolt ki (videóval)

2014. 02. 20., cs - 06:52
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vették a hódmezővásárhelyi rendőrök a kertvárosi rablások gyanúsítottját.

Két 83 éves asszonyt rabolt ki egy férfi Hódmezővásárhelyen. Az első bűncselekmény 2014. január 4-én 17 óra 45 perckor történt a Hóvirág utcában. A gyanúsított kitépte a sértett kezéből a táskáját, majd a benne lévő igazolványokkal és készpénzzel együtt elszaladt. A nő a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

A másik sértettet 2014. január 20-án 18 óra 10 perckor támadta meg a Móricz Zsigmond utcában. Ott is a táskát akarta megszerezni, de akkor nem járt sikerrel.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói az aprólékos adatgyűjtés eredményeként megállapították a támadó személyazonosságát. A  vásárhelyi rendőrök felkérésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság speciális támogató egysége 2014. február 19-én hajnalban otthonában elfogta és előállította K. Andrást.

Mivel a 23 éves férfi a bűncselekményt idős emberek sérelmére követte el, ezért vele szemben rablás bűntettének minősített esete miatt indult büntetőeljárás.

A gyanúsított részben beismerő vallomást tett. Kihallgatását követően a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezték az ügyészségen, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a férfi előzetes letartóztatására.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ügyben korábban kitűzött félmillió forint nyomravezetői díjat visszavonta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.